Földrajz
A képzés célja geográfusok képzése, akik korszerű elméleti és alkalmazott földrajzi ismeretekkel rendelkeznek, melyekkel képesek a természeti, társadalmi-gazdasági és települési környezet térbeli és időbeli összefüggéseinek elemzésére, az eredmények szintetizálására, a szakterületükön önálló ismeretszerzésre, elsajátítva a korszerű földrajztudomány terepi, laboratóriumi és informatikai eszközeinek, szoftvereinek a használatát, képesek döntések előkészítésére, szakmai kérdések megválaszolására és szakfeladatok megoldására. Képesek arra, hogy alapszintű geográfiai ismereteiket természet- és környezetvédelmi, államigazgatási, gazdasági, statisztikai, turisztikai-idegenforgalmi területen alkalmazzák. Felkészültek tanulmányaik mesterképzésben történő folytatására.
Intézményi pontok
Jogcím feltétellel | Pontszám | Többször adható | Igazolás módja (dokumentum típusa) |
---|---|---|---|
Emelt szintű érettségi legalább 45% -os eredménnyel; Többletpontra kizárólag akkor jogosult a jelentkező, amennyiben az adott jelentkezési helyen a jelentkező érettségi pontjait az emelt szinten teljesített vizsgaeredmény alapján számítják. | 50 | Igen | érettségi bizonyítvány vagy tanúsítvány másolata |
Középfokú szakképzettség természettudomány területen szerzett, legfeljebb egy szakképesítésért | 32 | Nem | Magyarországon szerzett OKJ-bizonyítvány és az első ízben 2021 májusában kiállított középfokú szakképzettséget tanúsító oklevél és ugyanezen időponttól kezdődően szakgimnáziumban kiállított képesítő bizonyítvány. |
OKJ képesítés természettudomány területen szerzett, legfeljebb egy szakképesítésért | 32 | Nem | Magyarországon szerzett OKJ-bizonyítvány és az első ízben 2021 májusában kiállított középfokú szakképzettséget tanúsító oklevél és ugyanezen időponttól kezdődően szakgimnáziumban kiállított képesítő bizonyítvány. |
Szakgimnáziumi képesítés természettudomány területen szerzett, legfeljebb egy szakképesítésért | 32 | Nem | Magyarországon szerzett OKJ-bizonyítvány és az első ízben 2021 májusában kiállított középfokú szakképzettséget tanúsító oklevél és ugyanezen időponttól kezdődően szakgimnáziumban kiállított képesítő bizonyítvány. |
Technikusi képesítés természettudomány területen szerzett, legfeljebb egy szakképesítésért | 32 | Nem | Magyarországon szerzett OKJ-bizonyítvány és az első ízben 2021 májusában kiállított középfokú szakképzettséget tanúsító oklevél és ugyanezen időponttól kezdődően szakgimnáziumban kiállított képesítő bizonyítvány. |
Jogcím feltétellel | Pontszám | Többször adható | Igazolás módja (dokumentum típusa) |
---|---|---|---|
Fogyatékosság igazolása | 40 | Nem | A jelentkező fogyatékossága, sajátos nevelési igénye részletes, megyei (fővárosi) pedagógiai szakszolgálat szakértői bizottsága vagy az ELTE Gyakorló Országos Pedagógiai Szakszolgálat által elkészített szakértői véleménnyel vagy a külföldön kiállított szakértői vélemény hiteles fordításával igazolható. |
Gyermekgondozás igazolása | 40 | Nem | A támogatást folyósító szerv által kiállított igazolás vagy határozat; ápolási díj esetén a támogatást megállapító szerv által kiállított hatósági bizonyítvány; fizetés nélküli szabadság esetén a jogcímet megállapító határozat benyújtása mellett a munkáltató által kiadott igazolás; rendvédelmi feladatokat ellátó szerveknél hivatásos állományban lévők esetében a távolléti díjat megállapító munkáltatói határozat benyújtása mellett a munkáltató által kiadott igazolás; hivatásos és szerződéses állományú katonaként szülési szabadságon vagy illetmény nélküli szabadságon tartózkodik és ezen időszakban kiállított munkáltatói határozat benyújtása mellett a munkáltató által kiadott igazolás. |
Hátrányos helyzet igazolása | 40 | Nem | A jegyző vagy az illetékes gyámhatóság igazolása, illetve határozata. |
Kategória maximum | Jogcím feltétellel | Pontszám | Többször adható | Igazolás módja (dokumentum típusa) |
---|---|---|---|---|
30 | Debreceni Egyetem TTK által szervezett emelt szintű érettségire felkészítő képzés Legalább 50%-os részvétel a Debreceni Egyetem TTK által szervezett emelt szintű érettségire felkészítő képzések egyikén (biológia/fizika/földrajz/kémia/matematika tantárgyak) | 10 | Nem | szervező által kiállított tanúsítvány |
30 | Debreceni Egyetem TTK Nyári táborban való részvétel ; TTK Nyári táborban való 5 évnél nem régebbi részvétel | 10 | Nem | DE TTK által kiadott igazolás |
Kategória maximum | Jogcím feltétellel | Pontszám | Többször adható | Igazolás módja (dokumentum típusa) |
---|---|---|---|---|
30 | Debreceni Egyetem TTK intézeteiben végzett kutatómunka ; A TTK intézeteiben végzett 5 évnél nem régebbi kutatómunka | 10 | Nem | DE TTK által kiadott igazolás |
30 | Munkatapasztalat szakhoz kapcsolódó munkakörben eltöltött minimum egy év | 20 | Nem | munkáltató igazolása a munkaköri leírás mellékelésével és NAV **M30 nyomtatvány (A munkáltató, kifizető összesített igazolása a ****. évi személyi jövedelemadó bevallásához) |
Kategória maximum | Jogcím feltétellel | Pontszám | Többször adható | Igazolás módja (dokumentum típusa) |
---|---|---|---|---|
100 | B2 komplex államilag elismert nyelvvizsga vagy azzal egyenértékű nyelvtudás ; Egy nyelvből csak egy nyelvvizsgáért adható többletpont. Ha a jelentkező ugyanazon idegen nyelvből egyidejűleg nyelvvizsga és emelt szintű érettségi vizsga alapján is jogosult lenne intézményi pontra, akkor az intézményi pontokat csak egyszer, a számára kedvezőbb pontszámot biztosító jogcímen kapja meg. | 28 | Igen | Államilag elismert nyelvvizsgabizonyítvány, vagy azzal egyenértékű okirat másolata. Egy nyelvből csak egy nyelvvizsgáért adható többletpont. |
100 | C1 komplex államilag elismert nyelvvizsga vagy azzal egyenértékű nyelvtudás ; Egy nyelvből csak egy nyelvvizsgáért adható többletpont. | 40 | Igen | Államilag elismert nyelvvizsgabizonyítvány, vagy azzal egyenértékű okirat másolata. Egy nyelvből csak egy nyelvvizsgáért adható többletpont. |
Jogcím feltétellel | Pontszám | Többször adható | Igazolás módja (dokumentum típusa) |
---|---|---|---|
Korosztályos világ- vagy Európa-bajnokságon, az Universiadén, a Nemzetközi Egyetemi Sportszövetség (FISU) által szervezett egyetemi világbajnokságon, az Ifjúsági Olimpián elért eredmény legalább 3 helyezés Többletpontra a jelentkező kizárólag akkor jogosult, ha az eredményt a jelentkezés évét megelőző 8 éven belül szerezte. | 20 | Igen | Megfelelő magyarországi szervezet által kiállított igazolás, ha az eredményt a jelentkezés évét megelőző 8 éven belül szerezte. |
Magyar Diáksport Szövetség által, vagy közreműködésével szervezett Diákolimpia országos döntőjében elért eredmény legalább 3. helyezés Többletpontra a jelentkező kizárólag akkor jogosult, ha az eredményt a jelentkezés évét megelőző 8 éven belül, a Nemzetközi Olimpiai Bizottság által elismert sportágban szerezte. | 10 | Igen | Megfelelő magyarországi szervezet által kiállított igazolás, ha az eredményt a jelentkezés évét megelőző 8 éven belül szerezte. |
Magyarországi országos sportági szakszövetség által szervezett és általa (korosztálytól függetlenül) a legmagasabb szintűként elismert ORSZÁGOS BAJNOKSÁGon elért eredmény legalább 3. helyezés Többletpontra a jelentkező kizárólag akkor jogosult, ha az eredményt a jelentkezés évét megelőző 8 éven belül, a Nemzetközi Olimpiai Bizottság által elismert sportágban szerezte. | 15 | Igen | Megfelelő magyarországi szervezet által kiállított igazolás, ha az eredményt a jelentkezés évét megelőző 8 éven belül szerezte. |
Nemzetközi Olimpiai Bizottság által szervezett olimpiai játékokon, 1984-től kezdődően a Paralimpián vagy Siketlimpián, a Nemzetközi Sakkszövetség (FIDE) által szervezett Sakkolimpián való részvétel - a 423 / 2012. (XII. 29.) Korm. rendelet 22. § (1) bekezdésében foglaltakat kivéve ; Többletpontra a jelentkező kizárólag akkor jogosult, ha az eredményt a jelentkezés évét megelőző 8 éven belül szerezte. | 50 | Igen | Megfelelő magyarországi szervezet által kiállított igazolás, ha az eredményt a jelentkezés évét megelőző 8 éven belül szerezte. |
Nemzetközi Olimpiai Bizottság vagy a Nemzetközi Paralimpiai Bizottság által elismert sportágban az adott sportág magyarországi országos sportági szakszövetségének, a Magyar Paralimpiai Bizottságnak, illetve a Magyar Hallássérültek Sportszövetségének igazolása alapján felnőtt korosztály részére szervezett világbajnokságon és Európa bajnokságon történő részvételért, ide nem értve a 423/2012. (XII. 29.) Korm. rendelet 22. § (1) bekezdés a) és b) pontjában meghatározott esetet világbajnokságon elért 4-8. helyezésért, illetve Európa-bajnokságon elért 2-6. helyezésért Többletpontra a jelentkező kizárólag akkor jogosult, ha az eredményt a jelentkezés évét megelőző 8 éven belül, a Nemzetközi Olimpiai Bizottság vagy a Nemzetközi Paralimpiai Bizottság által elismert sportágban szerezte. | 30 | Igen | Megfelelő magyarországi szervezet által kiállított igazolás, ha az eredményt a jelentkezés évét megelőző 8 éven belül szerezte. |
Jogcím feltétellel | Pontszám | Többször adható | Igazolás módja (dokumentum típusa) |
---|---|---|---|
Dr. Árokszállásy Zoltán Biológia-környezetvédelmi verseny országos/legmagasabb fordulóba bejutás | 35 | Igen | a versenyt szervező által kiállított igazolás vagy oklevél másolata |
Dr. Árokszállásy Zoltán Biológia-környezetvédelmi verseny országos/legmagasabb fordulóban elért 1-6. helyezés | 50 | Igen | a versenyt szervező által kiállított igazolás vagy oklevél másolata |
Geográfus kerestetik (HunGeoContest) angol nyelvű középiskolai földrajzi verseny országos/legmagasabb fordulóba bejutás | 35 | Igen | a versenyt szervező által kiállított igazolás vagy oklevél másolata |
Geográfus kerestetik (HunGeoContest) angol nyelvű középiskolai földrajzi verseny országos/legmagasabb fordulóban elért 1-6. helyezés | 50 | Igen | a versenyt szervező által kiállított igazolás vagy oklevél másolata |
Jakucs László Országos Földrajzverseny országos/legmagasabb fordulóba bejutás | 35 | Igen | a versenyt szervező által kiállított igazolás vagy oklevél másolata |
Jakucs László Országos Földrajzverseny országos/legmagasabb fordulóban elért 1-6. helyezés | 50 | Igen | a versenyt szervező által kiállított igazolás vagy oklevél másolata |
Kárpát-medencei magyar csillagászati verseny országos/legmagasabb fordulóba bejutás | 35 | Igen | a versenyt szervező által kiállított igazolás vagy oklevél másolata |
Kárpát-medencei magyar csillagászati verseny országos/legmagasabb fordulóban elért 1-6. helyezés | 50 | Igen | a versenyt szervező által kiállított igazolás vagy oklevél másolata |
Kitaibel Pál Középiskolai Biológiai és Környezetvédelmi Tanulmányi Verseny országos/legmagasabb fordulóba bejutás | 35 | Igen | a versenyt szervező által kiállított igazolás vagy oklevél másolata |
Kitaibel Pál Középiskolai Biológiai és Környezetvédelmi Tanulmányi Verseny országos/legmagasabb fordulóban elért 1-6. helyezés | 50 | Igen | a versenyt szervező által kiállított igazolás vagy oklevél másolata |
Középiskolai Tudományos Diákkörök Országos Konferenciája (TUDOK) elért eredmény Első díjasok; Tárgyanként legfeljebb egy versenyen elért eredmény alapján többletpont jár, ha a jelentkező a versenyeredményt azon tárgyak valamelyikéből érte el, amely az adott szakon érettségi pontot adó érettségi vizsgatárgyként szerepel. | 40 | Igen | a versenyt szervező által kiállított igazolás vagy oklevél másolata |
Középiskolai Tudományos Diákkörök Országos Konferenciája (TUDOK) elért eredmény Nagydíjasok; Tárgyanként legfeljebb egy versenyen elért eredmény alapján többletpont jár, ha a jelentkező a versenyeredményt azon tárgyak valamelyikéből érte el, amely az adott szakon érettségi pontot adó érettségi vizsgatárgyként szerepel. | 60 | Igen | a versenyt szervező által kiállított igazolás vagy oklevél másolata |
Less Nándor Földrajzverseny országos/legmagasabb fordulóba bejutás | 35 | Igen | a versenyt szervező által kiállított igazolás vagy oklevél másolata |
Less Nándor Földrajzverseny országos/legmagasabb fordulóban elért 1-6. helyezés | 50 | Igen | a versenyt szervező által kiállított igazolás vagy oklevél másolata |
Lóczy Lajos Országos Földrajzverseny országos/legmagasabb fordulóba bejutás | 35 | Igen | a versenyt szervező által kiállított igazolás vagy oklevél másolata |
Lóczy Lajos Országos Földrajzverseny országos/legmagasabb fordulóban elért 1-6. helyezés | 50 | Igen | a versenyt szervező által kiállított igazolás vagy oklevél másolata |
OKTV eredmény 1-10. helyezés Tárgyanként legfeljebb egy versenyen elért eredmény alapján többletpont jár, ha a jelentkező a versenyeredményt azon tárgyak valamelyikéből érte el, amely az adott szakon érettségi pontot adó érettségi vizsgatárgyként szerepel. | 100 | Igen | a versenyt szervező által kiállított igazolás vagy oklevél másolata |
OKTV eredmény 11-20. helyezés Tárgyanként legfeljebb egy versenyen elért eredmény alapján többletpont jár, ha a jelentkező a versenyeredményt azon tárgyak valamelyikéből érte el, amely az adott szakon érettségi pontot adó érettségi vizsgatárgyként szerepel. | 50 | Igen | a versenyt szervező által kiállított igazolás vagy oklevél másolata |
OKTV eredmény 21-30. ; Tárgyanként legfeljebb egy versenyen elért eredmény alapján többletpont jár, ha a jelentkező a versenyeredményt azon tárgyak valamelyikéből érte el, amely az adott szakon érettségi pontot adó érettségi vizsgatárgyként szerepel. | 25 | Igen | a versenyt szervező által kiállított igazolás vagy oklevél másolata |
OTDK eredmény Tudományos és Diákköri Tanács vagy az Országos Tudományos és Diákköri Tanács által szervezett versenyen elért 1-3. helyezés A versenyeken elért eredményért intézményi pont az agrár, az államtudományi, a bölcsészettudomány, a gazdaságtudományok, az informatika, a jogi, a műszaki, az orvos- és egészségtudomány, a pedagógusképzés képzési területen (kivéve az óvodapedagógus (cigány-roma szakirány), ha a verseny időpontjában tanulói jogviszonyban állt az illető. | 60 | Igen | a versenyt szervező által igazolás vagy oklevél másolata, ha a verseny időpontjában tanulói jogviszonyban állt a jelentkező |
OTDK eredmény Tudományos és Diákköri Tanács vagy az Országos Tudományos és Diákköri Tanács által szervezett versenyen különdíj; a versenyt szervező által igazolás vagy oklevél másolata, ha a verseny időpontjában tanulói jogviszonyban állt a jelentkező | 40 | Igen | a versenyt szervező által kiállított igazolás vagy oklevél másolata, ha a verseny időpontjában tanulói jogviszonyban állt a jelentkező |
TDK eredmény Tudományos és Diákköri Tanács vagy az Országos Tudományos és Diákköri Tanács által szervezett versenyen elért 1-3. helyezés A versenyeken elért eredményért intézményi pont az agrár, az államtudományi, a bölcsészettudomány, a gazdaságtudományok, az informatika, a jogi, a műszaki, az orvos- és egészségtudomány, a pedagógusképzés képzési területen (kivéve az óvodapedagógus (cigány-roma szakirány), ha a verseny időpontjában tanulói jogviszonyban állt az illető. | 60 | Igen | a versenyt szervező által igazolás vagy oklevél másolata, ha a verseny időpontjában tanulói jogviszonyban állt a jelentkező |
TDK eredmény Tudományos és Diákköri Tanács vagy az Országos Tudományos és Diákköri Tanács által szervezett versenyen különdíj; a versenyt szervező által igazolás vagy oklevél másolata, ha a verseny időpontjában tanulói jogviszonyban állt a jelentkező | 40 | Igen | a versenyt szervező által kiállított igazolás vagy oklevél másolata, ha a verseny időpontjában tanulói jogviszonyban állt a jelentkező |