Szociális munka
Az alapképzési szak célja olyan szociális munkás szakemberek gyakorlat-orientált képzése, akik a szociális munkára vonatkozó globális alapelvek, tudományos és szakmai eredmények, etikai követelmények és alapvető módszerek birtokában képesek a szociális munka, mint hivatás művelésére, elsődlegesen a gyermekjóllét és a szociális szolgáltatások szélesen értelmezett területein. Elkötelezettek a társadalmi egyenlőtlenségek és a kirekesztés csökkentése, a jólét növelése és a demokratikus értékek iránt, felkészültek az ezek érdekében történő szakszerű és felelős gyakorlati szociális munka végzésére. A képzés megfelel a szociális képzésekre vonatkozó hazai és nemzetközi szakmai elvárásoknak, illeszkedik az európai térség hasonló szakképzettségeivel szemben támasztott követelményekhez. Az alapszakon végzettek felkészültek tanulmányaik mesterképzésben történő folytatására.
Intézményi pontok
| Jogcím feltétellel | Pontszám | Többször adható | Igazolás módja (dokumentum típusa) |
|---|---|---|---|
| Emelt szintű érettségi: legalább 45% -os eredménnyel (Intézményi pontra kizárólag akkor jogosult a jelentkező, amennyiben az adott jelentkezési helyen a tárgy szerepel az Érettségi pontot adó tárgyak listában.) | 80 | Igen | érettségi bizonyítvány vagy tanúsítvány másolata |
| Középfokú szakképzettség: jelentkezés során választott képzési területhez illeszkedő szakképesítés (Középfokú szakképesítést tanúsító oklevélben szereplő szakmai vizsga.) | 50 | Igen | A technikusi képesítés középfokú szakképzést tanúsító oklevéllel igazolható. |
| Középszintű érettségi vizsga: középszintű érettségi vizsga latin nyelvből (százalékos eredménytől függetlenül) | 10 | Nem | érettségi bizonyítvány vagy tanúsítvány másolata |
| OKJ képesítés: jelentkezés során választott képzési területhez illeszkedő szakképesítés (2020. január 1-jét megelőzően közzétett Országos Képzési jegyzék szerint 54-es vagy 55-ös szakmaszámú szakképesítés) | 50 | Igen | Az OKJ képesítés igazolásának módja OKJ bizonyítvány. |
| Szakgimnáziumi képesítés: jelentkezés során választott képzési területhez illeszkedő szakképesítés | 50 | Igen | A szakgimnáziumi képesítés szakgimnáziumban kiállított képesítő bizonyítvánnyal igazolható. |
| Technikusi képesítés | 50 | Igen | A technikusi képesítés középfokú szakképzettséget tanúsító oklevéllel igazolható. |
| Jogcím feltétellel | Pontszám | Többször adható | Igazolás módja (dokumentum típusa) |
|---|---|---|---|
| Fogyatékosság igazolása | 40 | Nem | A jelentkező fogyatékossága, sajátos nevelési igénye részletes, vármegyei (fővárosi) pedagógiai szakszolgálat szakértői bizottsága vagy az ELTE Gyakorló Országos Pedagógiai Szakszolgálat (illetve ezek jogelődjei) által elkészített szakértői véleménnyel vagy a külföldön kiállított szakértői vélemény hiteles fordításával igazolható. Ha a szakvélemény felülvizsgálatra vonatkozó utalást tartalmaz, a felülvizsgálaton készült szakértői véleményt (kiegészítést, módosítást) is be kell nyújtani. Ugyanakkor a kiegészítés, módosítás kizárólag a részletes szakértői véleménnyel együtt fogadható el. |
| Gyermekgondozás igazolása | 40 | Nem | A támogatást folyósító szerv által kiállított igazolás vagy határozat; ápolási díj esetén a támogatást megállapító szerv által kiállított hatósági bizonyítvány; fizetés nélküli szabadság esetén a jogcímet megállapító határozat benyújtása mellett a munkáltató által kiadott igazolás; rendvédelmi feladatokat ellátó szerveknél hivatásos állományban lévők esetében a távolléti díjat megállapító munkáltatói határozat benyújtása mellett a munkáltató által kiadott igazolás; hivatásos és szerződéses állományú katonaként szülési szabadságon vagy illetmény nélküli szabadságon tartózkodik és ezen időszakban kiállított munkáltatói határozat benyújtása mellett a munkáltató által kiadott igazolás. |
| Hátrányos helyzet igazolása | 40 | Nem | A jegyző vagy az illetékes gyámhatóság igazolása, illetve határozata. |
| Jogcím feltétellel | Pontszám | Többször adható | Igazolás módja (dokumentum típusa) |
|---|---|---|---|
| Felsőoktatási szakképzésben szerzett oklevél | 50 | Igen | felsőoktatási szakképzésben szerzett oklevél |
| Jogcím feltétellel | Pontszám | Többször adható | Igazolás módja (dokumentum típusa) |
|---|---|---|---|
| DEXPO-n való részvétel: DEXPO-n való részvétel 5 éven belül | 3 | Igen | DE által kiállított igazolás |
| Felsőoktatási intézmény által szervezett program/kurzus/ nyílt nap: DE ETK Kutatók éjszakája programon való részvétel 5 éven belül | 5 | Igen | DE ETK által kiállított igazolás |
| Nyílt napon való részvétel: DE ETK Nyílt napon való részvétel 5 éven belül | 3 | Igen | DE ETK által kiállított igazolás |
| Jogcím feltétellel | Pontszám | Többször adható | Igazolás módja (dokumentum típusa) |
|---|---|---|---|
| Egészségügyben vagy a szociális területen végzett önkéntes munka: legalább 20 óra időtartamban (5 éven belül) | 30 | Nem | igazolás az önkéntes munkáról Önkéntes munka igazolásához sablon az alábbi linken érhető el: https://mad-hatter.it.unideb.hu/portal/displayDocument/Szervezeti%20t%C3%A1rak/Kari%20t%C3%A1rak/EK/M%C3%A9diat%C3%A1r/igazolas_az%20onkentes_munkarol_v2.pdf |
| Egészségügyi vagy szociális területen: legalább 6 hónap időtartam (10 éven belül) | 70 | Nem | A munkáltató igazolása a munkaköri leírás mellékelésével és NAV **M30 nyomtatvány (A munkáltató, kifizető összesített igazolása a ****. évi személyi jövedelemadó bevallásához) |
| Jogcím feltétellel | Pontszám | Többször adható | Igazolás módja (dokumentum típusa) |
|---|---|---|---|
| B2 komplex államilag elismert nyelvvizsga vagy azzal egyenértékű nyelvtudás (Egy nyelvből csak egy nyelvvizsgáért adható intézményi pont. Ha a jelentkező ugyanazon idegen nyelvből egyidejűleg nyelvvizsga és emelt szintű érettségi vizsga alapján is jogosult lenne intézményi pontra, akkor az intézményi pontokat csak egyszer, a számára kedvezőbb pontszámot biztosító jogcímen kapja meg.) | 50 | Igen | Államilag elismert nyelvvizsgabizonyítvány, vagy azzal egyenértékű okirat másolata. Egy nyelvből csak egy nyelvvizsgáért adható intézményi pont. |
| C1 komplex államilag elismert nyelvvizsga vagy azzal egyenértékű nyelvtudás (Egy nyelvből csak egy nyelvvizsgáért adható intézményi pont. Ha a jelentkező ugyanazon idegen nyelvből egyidejűleg nyelvvizsga és emelt szintű érettségi vizsga alapján is jogosult lenne intézményi pontra, akkor az intézményi pontokat csak egyszer, a számára kedvezőbb pontszámot biztosító jogcímen kapja meg. ) |
80 | Igen | Államilag elismert nyelvvizsgabizonyítvány, vagy azzal egyenértékű okirat másolata. Egy nyelvből csak egy nyelvvizsgáért adható intézményi pont. |
| Jogcím feltétellel | Pontszám | Többször adható | Igazolás módja (dokumentum típusa) |
|---|---|---|---|
| "Ifjú tudósok” tudományos középiskolai vetélkedőn elért eredmény: 1-3. helyezés vagy különdíj (Tárgyanként legfeljebb egy versenyen elért eredmény alapján intézményi pont jár, ha a jelentkező a versenyeredményt azon tárgyak valamelyikéből érte el, amely az adott szakon érettségi pontot adó érettségi vizsgatárgyként szerepel.) | 80 | Igen | a versenyt szervező által kiállított igazolás vagy oklevél másolata |
| Debreceni Egyetem Kari tanulmányi verseny teljesítmény: 1-3. helyezés | 100 | Igen | a versenyt szervező által kiállított igazolás vagy oklevél másolata |
| Debreceni Egyetem Kari tanulmányi verseny teljesítmény: részvétel a versenyen | 50 | Igen | a versenyt szervező által kiállított igazolás vagy oklevél másolata |
| Középiskolai Tudományos Diákkörök Országos Konferenciája (TUDOK) elért eredmény: nagydíjas, első díjas (Tárgyanként legfeljebb egy versenyen elért eredmény alapján intézményi pont jár, ha a jelentkező a versenyeredményt azon tárgyak valamelyikéből érte el, amely az adott szakon érettségi pontot adó érettségi vizsgatárgyként szerepel.) | 30 | Igen | a versenyt szervező által kiállított igazolás vagy oklevél másolata |
| Nemzetközi Tudományos Diákolimpián elért eredmény: egyéni 1-3. helyezés (Intézményi pontra akkor jogosult a jelentkező, ha a versenyeredményt azon tárgyak valamelyikéből érte el, amely az adott szakon érettségi pontot adó érettségi vizsgatárgyként szerepel.) | 100 | Igen | a versenyt szervező által kiállított igazolás vagy oklevél másolata |
| Országos Tudományos és Innovációs Olimpia versenyen elért eredmény: elért eredmény | 100 | Igen | a versenyt szervező által kiállított igazolás vagy oklevél másolata |
| OSZTV eredmény: a versenyen elért eredmény alapján a szakmai vizsga egésze (minden része) alól kapott felmentés esetén (szakirányú továbbtanulás esetén) | 30 | Nem | a versenyt szervező által kiállított igazolás vagy oklevél másolata |
| OTDK eredmény: 1-3. helyezés vagy különdíj (Intézményi pontra kizárólag akkor jogosult a jelentkező, ha a a verseny időpontjában tanulói jogviszonyban állt.) | 80 | Igen | a versenyt szervező által igazolás vagy oklevél másolata, ha a verseny időpontjában tanulói jogviszonyban állt a jelentkező, azaz középiskolai tanulmányai ideje alatt érte el az eredményt |
| TDK eredmény: 1-3. helyezés vagy különdíj (Intézményi pontra kizárólag akkor jogosult a jelentkező, ha a a verseny időpontjában tanulói jogviszonyban állt.) | 80 | Igen | a versenyt szervező által igazolás vagy oklevél másolata, ha a verseny időpontjában tanulói jogviszonyban állt a jelentkező, azaz középiskolai tanulmányai ideje alatt érte el az eredményt |