Osztatlan tanári [10 félév [biológiatanár; német nyelv és kultúra tanára]]
A képzés célja olyan biológiatanárok pályára bocsátása, akik felkészültek mind az általános, mind a középiskolai biológia tanítására, az iskola pedagógiai, tehetséggondozási feladatainak ellátására, a biológia és pedagógia területén kutatási, tervezési és fejlesztési feladatok végzésére. Rendelkeznek a biológia ismeretrendszerének és összefüggéseinek átfogó tudásával, és így képesek az önképzésre, a biológiai kutatások új eredményeinek értelmezésére és közérthető módon történő továbbadására. Ugyanakkor felismerik és természettudományos alapon cáfolni tudják a biológiai tartalmú áltudományos ismereteket, híreket. A diploma lehetővé teszi a tanulmányok doktori képzésben való folytatását is.
A képzés célja olyan német nyelvtanárok képzése, akik ismerik a beszélt és írott német nyelv szabályait, valamint a német nyelvű kultúrákat, azok hasonlóságait és különbségeit, szellemi és művészeti irányzatait, megjelenési formáit, műveit, valamint a kontrasztív nyelvészet, a szövegnyelvészet, a szociolingvisztika, a nyelvészeti pragmatika alapjait és képesek ezeket a saját maguk és tanulói fejlesztésére hatékonyan, motiválóan, nyelvtanítás céljára alkalmazni. Ezen kívül képesek a különböző adottságokkal, képességekkel, ill. előzetes tudással rendelkező tanulók fejlesztésének megfelelő módszerek megválasztására, tervezésére és alkalmazására. Az iskola világában tudatosan törekszenek a nemzeti és európai kultúra alapját képező értékek elfogadtatására.
Intézményi pontok
Jogcím feltétellel | Pontszám | Többször adható | Igazolás módja (dokumentum típusa) |
---|---|---|---|
Emelt szintű érettségi legalább 45% -os eredménnyel; Többletpontra kizárólag akkor jogosult a jelentkező, amennyiben az adott jelentkezési helyen a jelentkező érettségi pontjait az emelt szinten teljesített vizsgaeredmény alapján számítják. | 80 | Igen | érettségi bizonyítvány vagy tanúsítvány másolata |
Jogcím feltétellel | Pontszám | Többször adható | Igazolás módja (dokumentum típusa) |
---|---|---|---|
Fogyatékosság igazolása | 40 | Nem | A jelentkező fogyatékossága, sajátos nevelési igénye részletes, megyei (fővárosi) pedagógiai szakszolgálat szakértői bizottsága vagy az ELTE Gyakorló Országos Pedagógiai Szakszolgálat által elkészített szakértői véleménnyel vagy a külföldön kiállított szakértői vélemény hiteles fordításával igazolható. |
Gyermekgondozás igazolása | 40 | Nem | A támogatást folyósító szerv által kiállított igazolás vagy határozat; ápolási díj esetén a támogatást megállapító szerv által kiállított hatósági bizonyítvány; fizetés nélküli szabadság esetén a jogcímet megállapító határozat benyújtása mellett a munkáltató által kiadott igazolás; rendvédelmi feladatokat ellátó szerveknél hivatásos állományban lévők esetében a távolléti díjat megállapító munkáltatói határozat benyújtása mellett a munkáltató által kiadott igazolás; hivatásos és szerződéses állományú katonaként szülési szabadságon vagy illetmény nélküli szabadságon tartózkodik és ezen időszakban kiállított munkáltatói határozat benyújtása mellett a munkáltató által kiadott igazolás. |
Hátrányos helyzet igazolása | 40 | Nem | A jegyző vagy az illetékes gyámhatóság igazolása, illetve határozata. |
Kategória maximum | Jogcím feltétellel | Pontszám | Többször adható | Igazolás módja (dokumentum típusa) |
---|---|---|---|---|
30 | Debreceni Egyetem TTK által szervezett emelt szintű érettségire felkészítő képzés Legalább 50%-os részvétel a Debreceni Egyetem TTK által szervezett emelt szintű érettségire felkészítő képzések egyikén (biológia/fizika/földrajz/kémia/matematika tantárgyak) ; | 10 | Igen | szervező által kiállított tanúsítvány |
30 | Debreceni Egyetem TTK Nyári táborban való részvétel ; TTK Nyári táborban való 5 évnél nem régebbi részvétel | 10 | Nem | DE TTK által kiadott igazolás |
Jogcím feltétellel | Pontszám | Többször adható | Igazolás módja (dokumentum típusa) |
---|---|---|---|
B2 komplex államilag elismert nyelvvizsga vagy azzal egyenértékű nyelvtudás ; Egy nyelvből csak egy nyelvvizsgáért adható többletpont. Ha a jelentkező ugyanazon idegen nyelvből egyidejűleg nyelvvizsga és emelt szintű érettségi vizsga alapján is jogosult lenne intézményi pontra, akkor az intézményi pontokat csak egyszer, a számára kedvezőbb pontszámot biztosító jogcímen kapja meg. | 50 | Igen | Államilag elismert nyelvvizsgabizonyítvány, vagy azzal egyenértékű okirat másolata. Egy nyelvből csak egy nyelvvizsgáért adható többletpont. |
C1 komplex államilag elismert nyelvvizsga vagy azzal egyenértékű nyelvtudás ; Egy nyelvből csak egy nyelvvizsgáért adható többletpont. | 80 | Igen | Államilag elismert nyelvvizsgabizonyítvány, vagy azzal egyenértékű okirat másolata. Egy nyelvből csak egy nyelvvizsgáért adható többletpont. |
Jogcím feltétellel | Pontszám | Többször adható | Igazolás módja (dokumentum típusa) |
---|---|---|---|
Korosztályos világ- vagy Európa-bajnokságon, az Universiadén, a Nemzetközi Egyetemi Sportszövetség (FISU) által szervezett egyetemi világbajnokságon, az Ifjúsági Olimpián elért eredmény legalább 3. helyezés Többletpontra a jelentkező kizárólag akkor jogosult, ha az eredményt a jelentkezés évét megelőző 8 éven belül szerezte. | 20 | Igen | Megfelelő magyarországi szervezet által kiállított igazolás, ha az eredményt a jelentkezés évét megelőző 8 éven belül szerezte. |
Magyar Diáksport Szövetség által, vagy közreműködésével szervezett Diákolimpia országos döntőjében elért eredmény legalább 3. helyezés Többletpontra a jelentkező kizárólag akkor jogosult, ha az eredményt a jelentkezés évét megelőző 8 éven belül, a Nemzetközi Olimpiai Bizottság által elismert sportágban szerezte. | 10 | Igen | Megfelelő magyarországi szervezet által kiállított igazolás, ha az eredményt a jelentkezés évét megelőző 8 éven belül szerezte. |
Magyarországi országos sportági szakszövetség által szervezett és általa (korosztálytól függetlenül) a legmagasabb szintűként elismert ORSZÁGOS BAJNOKSÁGon elért eredmény legalább 3. helyezés Többletpontra a jelentkező kizárólag akkor jogosult, ha az eredményt a jelentkezés évét megelőző 8 éven belül, a Nemzetközi Olimpiai Bizottság által elismert sportágban szerezte. | 15 | Igen | Megfelelő magyarországi szervezet által kiállított igazolás, ha az eredményt a jelentkezés évét megelőző 8 éven belül szerezte. |
Nemzetközi Olimpiai Bizottság által szervezett olimpiai játékokon, 1984-től kezdődően a Paralimpián vagy Siketlimpián, a Nemzetközi Sakkszövetség (FIDE) által szervezett Sakkolimpián való részvétel - a 423 / 2012. (XII. 29.) Korm. rendelet 22. § (1) bekezdésében foglaltakat kivéve ; Többletpontra a jelentkező kizárólag akkor jogosult, ha az eredményt a jelentkezés évét megelőző 8 éven belül szerezte. | 40 | Igen | Megfelelő magyarországi szervezet által kiállított igazolás. |
Nemzetközi Olimpiai Bizottság vagy a Nemzetközi Paralimpiai Bizottság által elismert sportágban az adott sportág magyarországi országos sportági szakszövetségének, a Magyar Paralimpiai Bizottságnak, illetve a Magyar Hallássérültek Sportszövetségének igazolása alapján felnőtt korosztály részére szervezett világbajnokságon és Európa bajnokságon történő részvételért, ide nem értve a 423/2012. (XII. 29.) Korm. rendelet 22. § (1) bekezdés a) és b) pontjában meghatározott esetet ; Többletpontra a jelentkező kizárólag akkor jogosult, ha az eredményt a jelentkezés évét megelőző 8 éven belül szerezte. | 30 | Igen | Megfelelő magyarországi szervezet által kiállított igazolás. |
Jogcím feltétellel | Pontszám | Többször adható | Igazolás módja (dokumentum típusa) |
---|---|---|---|
Bugát Pál Természettudományos Vetélkedő országos/legmagasabb fordulóba bejutás | 35 | Igen | a versenyt szervező által kiállított igazolás vagy oklevél másolata |
Bugát Pál Természettudományos Vetélkedő országos/legmagasabb fordulóban elért 1-6. helyezés | 50 | Igen | a versenyt szervező által kiállított igazolás vagy oklevél másolata |
Dr. Árokszállásy Zoltán Biológia-környezetvédelmi verseny országos/legmagasabb fordulóba bejutás | 35 | Igen | a versenyt szervező által kiállított igazolás vagy oklevél másolata |
Dr. Árokszállásy Zoltán Biológia-környezetvédelmi verseny országos/legmagasabb fordulóban elért 1-6. helyezés | 50 | Igen | a versenyt szervező által kiállított igazolás vagy oklevél másolata |
Fodor József Országos Biológiai Verseny országos/legmagasabb fordulóba bejutás | 35 | Igen | a versenyt szervező által kiállított igazolás vagy oklevél másolata |
Fodor József Országos Biológiai Verseny országos/legmagasabb fordulóban elért 1-6. helyezés | 50 | Igen | a versenyt szervező által kiállított igazolás vagy oklevél másolata |
Kitaibel Pál Középiskolai Biológiai és Környezetvédelmi Tanulmányi Verseny országos/legmagasabb fordulóba bejutás | 35 | Igen | a versenyt szervező által kiállított igazolás vagy oklevél másolata |
Kitaibel Pál Középiskolai Biológiai és Környezetvédelmi Tanulmányi Verseny országos/legmagasabb fordulóban elért 1-6. helyezés | 50 | Igen | a versenyt szervező által kiállított igazolás vagy oklevél másolata |
Középiskolai Tudományos Diákkörök Országos Konferenciája (TUDOK) elért eredmény első díjasok; Tárgyanként legfeljebb egy versenyen elért eredmény alapján többletpont jár, ha a jelentkező a versenyeredményt azon tárgyak valamelyikéből érte el, amely az adott szakon érettségi pontot adó érettségi vizsgatárgyként szerepel. | 40 | Igen | a versenyt szervező által kiállított igazolás vagy oklevél másolata |
Középiskolai Tudományos Diákkörök Országos Konferenciája (TUDOK) elért eredmény nagydíjasok; Tárgyanként legfeljebb egy versenyen elért eredmény alapján többletpont jár, ha a jelentkező a versenyeredményt azon tárgyak valamelyikéből érte el, amely az adott szakon érettségi pontot adó érettségi vizsgatárgyként szerepel. | 60 | Igen | a versenyt szervező által kiállított igazolás vagy oklevél másolata |
Nemzetközi Filozófiai Diákolimpián elért eredmény 1-3. helyezés | 100 | Igen | a versenyt szervező által kiállított igazolás vagy oklevél másolata |
Nemzetközi Nyelvészeti Diákolimpián elért eredmény 1-3. helyezés | 100 | Igen | a versenyt szervező által kiállított igazolás vagy oklevél másolata |
OKTV eredmény 1-10. helyezés Tárgyanként legfeljebb egy versenyen elért eredmény alapján többletpont jár, ha a jelentkező a versenyeredményt azon tárgyak valamelyikéből érte el, amely az adott szakon érettségi pontot adó érettségi vizsgatárgyként szerepel. | 100 | Igen | a versenyt szervező által kiállított igazolás vagy oklevél másolata |
OKTV eredmény 11-20. helyezés Tárgyanként legfeljebb egy versenyen elért eredmény alapján többletpont jár, ha a jelentkező a versenyeredményt azon tárgyak valamelyikéből érte el, amely az adott szakon érettségi pontot adó érettségi vizsgatárgyként szerepel. | 50 | Igen | a versenyt szervező által kiállított igazolás vagy oklevél másolata |
OKTV eredmény 21. 30. helyezés Tárgyanként legfeljebb egy versenyen elért eredmény alapján többletpont jár, ha a jelentkező a versenyeredményt azon tárgyak valamelyikéből érte el, amely az adott szakon érettségi pontot adó érettségi vizsgatárgyként szerepel. | 25 | Igen | a versenyt szervező által kiállított igazolás vagy oklevél másolata |
OTDK eredmény 1-3. helyezés Többletpontra kizárólag akkor jogosulta jelentkező, ha a a verseny időpontjában tanulói jogviszonyban állt. | 60 | Igen | a versenyt szervező által kiállított igazolás vagy oklevél másolata, ha a verseny időpontjában tanulói jogviszonyban állt a jelentkező |
OTDK eredmény különdíj; Többletpontra kizárólag akkor jogosulta jelentkező, ha a a verseny időpontjában tanulói jogviszonyban állt. | 40 | Igen | a versenyt szervező által kiállított igazolás vagy oklevél másolata, ha a verseny időpontjában tanulói jogviszonyban állt a jelentkező |
SZTE Szent-Györgyi Tanulmányi Verseny országos/legmagasabb fordulóba bejutás | 35 | Igen | a versenyt szervező által kiállított igazolás vagy oklevél másolata |
SZTE Szent-Györgyi Tanulmányi Verseny országos/legmagasabb fordulóban elért 1-6. helyezés | 50 | Igen | a versenyt szervező által kiállított igazolás vagy oklevél másolata |
TDK eredmény 1-3. helyezés Többletpontra kizárólag akkor jogosulta jelentkező, ha a a verseny időpontjában tanulói jogviszonyban állt. | 60 | Igen | a versenyt szervező által kiállított igazolás vagy oklevél másolata, ha a verseny időpontjában tanulói jogviszonyban állt a jelentkező |
TDK eredmény különdíj; Többletpontra kizárólag akkor jogosulta jelentkező, ha a a verseny időpontjában tanulói jogviszonyban állt. | 40 | Igen | a versenyt szervező által kiállított igazolás vagy oklevél másolata, ha a verseny időpontjában tanulói jogviszonyban állt a jelentkező |
TeamUp online csapatverseny országos/legmagasabb fordulóba bejutás | 35 | Igen | a versenyt szervező által kiállított igazolás vagy oklevél másolata |
TeamUp online csapatverseny országos/legmagasabb fordulóban elért 1-6. helyezés | 50 | Igen | a versenyt szervező által kiállított igazolás vagy oklevél másolata |