Osztatlan tanári [10 félév [ének-zene tanár; magyar nyelv és irodalom szakos tanár]]
A képzés célja olyan ének-zene tanárok képzése, akik szakmai szempontból megalapozot tudással rendelkeznek, ezért alap- és középfokon is élményszerűen, korosztálynak megfelelő, érthető módon képesek az ismereteket átadni és a képességeket fejleszteni. Karvezetői felkészültségük alapján képesek az iskolai kórusmunka vezetésére, a kifejező eszközök bemutatására és inspirálni tudják a művészi megvalósítást. Az oktatás középpontjában a kodályi zenei nevelés elveire épülő szaktárgyi és szakmódszertani képzés áll.
A képzés az alap- és középfokú oktatási gyakorlatban kitűnően használható, tudományosan megalapozott ismereteket nyújt magyar és világirodalomból, magyar és finnugor nyelvészetből. Anyanyelvi és irodalmi műveltséget, kreatív, nyitott és kritikus gondolkodást, valamint a nyelvi és irodalmi jelenségek értelmezéséhez szükséges eljárásokat sajátíthatnak el hallgatóink. Az írott és beszélt nyelv, irodalmi művek és színházielőadások, filmek és a populáris kultúra árnyalt értelmezésére tanítunk. A magyar nyelv és irodalomban rejlő értékorientált személyiségfejlesztési lehetőségeket felhasználva a hallgatók képesek lesznek a szövegértés, a nyelvi és irodalmi szempontú szövegelemzések megtanítására, valamint a szövegalkotás és a szóbeli kommunikáció fejlesztésére.