Osztatlan tanári [10 félév [ének-zene tanár; matematikatanár]]

A képzés célja 

  • az alapfokú nevelés-oktatás ötödik évfolyamon kezdődő és a nyolcadik évfolyam végéig tartó felső tagozatán, 
  • a középfokú nevelés-oktatás szakaszában, 
  • az iskolai nevelés-oktatás szakképesítés megszerzésére felkészítő szakaszában szakgimnáziumban, 
  • szakmára vagy szakképesítés megszerzésére felkészítő szakaszában a szakiskolában a matematika tantárgy tanítására, az iskola pedagógiai feladatainak ellátására, pedagógiai kutatási, tervezési és fejlesztési feladatok végzésére képes tanárok képzése, továbbá felkészítés a tanulmányok doktori képzésben történő folytatására.

A képzés célja olyan ének-zene tanárok képzése, akik   szakmai szempontból megalapozott tudással rendelkeznek, ezért alap- és középfokon is élményszerűen, korosztálynak megfelelő, érthető  módon képesek az ismereteket átadni és a képességeket fejleszteni. Karvezetői felkészültségük alapján képesek az iskolai kórusmunka vezetésére, a kifejező eszközök bemutatására és inspirálni tudják a művészi megvalósítást.   Az oktatás középpontjában a kodályi zenei nevelés elveire épülő szaktárgyi és szakmódszertani képzés áll.  

Képzési szint
osztatlan képzés
Képzési idő
10 félév
Ponthatár (2025)
286 pont
Érettségi szintje
Közép
Tanulmányi pontok számításához szükséges információk
Tanulmányi pontok számításához szükséges 5. tantárgy
Bármely tantárgy
Tanulmányi pontok számításához szükséges 5. érettségi tárgy
Bármely vizsgatárgy
Érettségi pontok számításához szükséges információk
Érettségi pont 1
Gyakorlati vizsga
Érettségi pont 2
Matematika
Ponthatárok
Természettudományi és Technológiai Kar (TTK)